Krumplis-túrós sós lepény

Krumplis-túrós sós lepény

Hozzávalók: (1 lepényhez): 25 dkg liszt, 1,5 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, fél deci langyos tej, 1 teáskanál só, 1 tojás, 5 dkg margarin. Töltelék: 50 dkg túró, 1 tojás, só, 30 dkg krumpli, 1,5 dl tej. A tetejére 1 tojás, a forma előkészítéséhez sertészsír.

A krumplit héjában megfőzzük.

A lisztet átszitáljuk. Egy evőkanálnyit egy kisebb tálban cukorral és langyos tejjel elkeverünk. A lisztbe beleütjük a tojást, elmorzsoljuk benne a margarint, hozzáadjuk a megkelt élesztőt, a sót, és annyi langyos tejet, hogy összeálljon a tészta. Jól kidolgozzuk, majd letakarjuk, és fél órát meleg helyen pihentetjük.

A megfőtt krumplit meghámozzuk, áttörjük, tejjel és sóval kikeverjük.

A túrót is összekeverjük egy tojással, és kevés sóval.

Egy kerek sütőformát zsírral kikenünk.

A megkelt tésztát kerekre sodorjuk, beletesszük a sütőformába, elterítjük rajta először a krumplis, majd a túrós tölteléket. Tetejét felvert tojással átlocsoljuk, úgy toljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe. Úgy szeleteljük, mint a tortát.