Móczár István filmes munkássága mellett mindig vonzódott a művészetekhez. Jellemző, hogy soha nem ragadt le egy témánál, stílusnál, örök próbálkozó, szeret kísérletezni, mindig új módszereket kipróbálni.
  • Talán a legtöbbet és a legkitartóbban a fotózásnak hódolt, leginkább a természet szépségeit örökítette meg. Később itt is új utakat keresett, próbált elszakadni a valós képektől és „festmény-szerű” alkotásokat készített.

  • A festés szenvedélye időről-időre előkerül. Már a 90-es évek elején volt egy ciklusa, amikor sok érdekes módszert kipróbált. Közös jellemzőjük ezeknek a képeknek, hogy egyik sem látott ecsetet.
Hosszú kihagyás után olajfestékre kísérletezett ki egy olyan megformálási lehetőséget, hogy a kép témája kidomborodjon, térben ábrázolódjon. Itt az előkészítő fázisban kellett minden apró részletet kidolgozni. Mire festésre került a sor, fejben és térben minden eldőlt.
Az utóbbi években a fa és a festék – két anyag találkozik képein. Ebből pedig érdekes „házasságok” születnek. A fa saját mintázata adja a motívumok nagy részét, István csak kiegészíti, új életre kelti azokat.
  • A faragás a legújabb szenvedély. Az első fogásokat Róka Gyulától tanulta, aki halála után több megőrzésre, feldolgozásra érdemes anyagot hagyott maga után. Ezeket kezdte István feldolgozni térplasztika, kerti szobrok, kopjafa, képesfa, táblakép formájában, melyek nagy része kertünket díszíti.